HPV és méhnyakrák: túl sok az áldozat

A humán papillómavírus, azaz a HPV az egyik leggyakoribb nemi úton terjedő betegség. A vírusról többször is írtunk már, a méhnyakrákról azonban még nem beszéltünk eleget – hazánkban évente közel félezer nőt veszítünk el ebben a betegségben1, holott szinte teljes mértékben megelőzhető lenne.

Hogy mi köze van egy daganatos megbetegedésnek egy nemi úton terjedő vírushoz? Nagyon is sok! A HPV, mely ellen még az óvszer sem véd teljes mértékben, ideális esetben egy-másfél év alatt kiürül a szervezetből. Ez nem jelenti azt, hogy később nem kaphatjuk el újra, ugyanis például a bárányhimlővel ellentétben itt nem termelődnek vírusellenes antitestek, így bármikor újra megfertőződhetünk. Vannak olyan esetek, amikor a vírus nem tűnik el a szervezetből: ilyenkor a HPV a szervezetben és a méhnyakon sejtelváltozásokat okozhat, melyet, ha nem kezeltetünk időben, kialakulhat a méhnyakrák.
 

Szerencsére ez a daganattípus rendszerint igen lassan alakul ki, így ha elmegyünk a szokásos éves rákszűrésre, könnyen észrevehető, korai stádiumban pedig szinte minden eset teljesen meggyógyítható. Ha már tüneteket észlelünk, szinte biztos, hogy előrehaladott állapotban vagyunk: ennek jele lehet a rendellenes hüvelyi vérzés, inkontinencia, hirtelen fogyás, étvágytalanság, vagy csontfájdalom. Természetesen ezek a tünetek mást is jelezhetnek, ezért is fontos a szűrővizsgálat, melyet érdemes időről időre HPV vizsgálattal is kiegészíteni. Sajnos utóbbit a TB csak pozitív rákszűrés esetén támogatja, de mivel a teszt megfizethető, évente-kétévente mindenki megengedheti magának.

Ahogyan a daganatok többségére, a méhnyakrákra is léteznek bizonyos hajlamosító tényezők: a fokozott stressz, a dohányzás, az alkoholfogyasztás gyengítik a szervezet védekezőképességét, így hajlamosítanak a daganatképződésre. Kifejezetten nagy rizikót jelent, ha gyakran váltogatjuk a partnereinket, hiszen hiába védekezünk óvszerrel, a vírus orális szex vagy petting útján is képes fertőzni. A férfiaknál ráadásul gyakran marad tünetmentes a fertőzés, így többnyire úgy adják át a HPV-t, hogy nem is tudnak róla.

Ezreket rázott meg nemrégiben Urbán Zsófia énekesnő halála, vagy az újságíró Szentesi Éva elképesztő harca a betegséggel – csak hazánkban évente 1200 új méhnyakrákos esetet regisztrálnak, és közel 500 nőt veszítünk el a betegség miatt2. Ez a szám önmagában is rendkívül magas, azonban szinte elfogadhatatlan, ha azt nézzük, hogy a méhnyakrák a legtöbb esetben megelőzhető lenne. A HPV elleni védőoltás a tévhitekkel ellentétben nem csak a nemi élet megkezdése előtt adható be, ráadásul léteznek olyan változatok, melyek férfiaknak is ajánlottak. A HPV okozta méhnyakrák statisztikái lesújtóak – ne hagyd, hogy belőled is áldozat legyen!

Az egészségi állapotoddal vagy kezeléseddel kapcsolatban az elsődleges információforrás a kezelőorvosod kell, hogy legyen, ezért ha bármilyen kérdésed merül fel, lépj kapcsolatba kezelőorvosoddal! Mindig egyeztess orvosoddal, mielőtt e tájékoztatóban található bármilyen javaslatot megvalósítasz.

1,2 Kásler M. A humán papillómavírus okozta megbetegedések, megelőzésük lehetőségei és ennek népegészségügyi előnyei. Orvosi Hetilap Supplementum, 2012. december