Az első nőgyógyászati vizsgálat: ne félj!

Egy nő életében fontos fordulópont az első nőgyógyászati vizsgálat, épp ezért hajlamosak vagyunk túlizgulni, holott erre semmi szükség. Szülőként és tiniként is számításba kell vennünk néhány dolgot az első nőgyógyászati látogatás előtt, posztunkban ezeket vesszük sorra.

Szülőként: A mai napig nem tűnik természetes dolognak szülő és gyermek között, ha intim dolgokról beszélgetnek egymással, pedig nagyban megkönnyítené gyermekünk látogatását a nőgyógyásznál, ha felkészülten érkezne az első alkalomra. A nemi szervek elnevezése, a menstruáció, a fertőzések, és a fogamzásgátlás olyan témák, melyekről a fiatalok a legkönnyebben az internetről tájékozódnak, ami félrevezetheti őket, így amint azt látjuk, hogy gyermekünk érdeklődését felkeltette a szexualitás témája, érdemes leülni vele beszélni. Amennyiben ezt nem tekintjük tabutémának, a gyermek probléma felmerülése esetén bátran mer majd kérdezni, mely az első nőgyógyászati vizsgálat előtt különösen fontos lehet. 18 éves kortól, vagy a nemi élet megkezdésekor már látnia kell a gyermeket a nőgyógyásznak, aki tanácsot adhat a fogamzásgátlás kérdésében, és rákszűrést végez. Ha elégedettek vagyunk a saját nőgyógyászunkkal, ajánlhatjuk őt a gyermekünknek, de számításba kell vennünk, hogy a tinik számára többnyire megnyugtató, ha először női nőgyógyász vizsgálja őket. Amennyiben a gyermek igényt tart rá, elkísérhetjük az orvoshoz, a vizsgálóba azonban soha ne tartsunk velük.

Amennyiben nekünk is van tapasztalatunk különböző fogamzásgátló módszerekkel, osszuk meg a lányukkal, de tudassuk vele, hogy végső döntést nőgyógyásza segítségével kell meghoznia. A hormonmentes és hormontartalmú módszerek pontos működését csak a szakorvosok tudják a megfelelő módon átadni és segítségükkel a fiatalok meg tudják találni a számukra legkényelmesebb módszert. Az első szexuális együttlét során az óvszer a legkedveltebb védekezési eszköz, de szülőnek is nagy megnyugvás lehet, ha a gyermeket mindig biztonságban tudhatja és nem azon múlik a védekezés kérdése, hogy lapul-e éppen óvszer a zsebben. Az sem meglepő, ha a nemi élet megkezdésekor a 16-17 éves lányok már spirált, fogamzásgátlót vagy hüvelygyűrűt használnak, hiszen ez a felelős nemi élet része, és érett gondolkodásra vall. Hormonális módszer feliratásakor tájékoztassuk gyermekünket a családban előforduló betegségekről, hiszen egy kamasz gyakran nincs tisztában azzal, hogy előfordult-e a családban trombózis vagy embólia. Szintén lényeges az anyagi vonzat, biztosítsuk őket róla, hogy segítünk nekik: mivel a kamaszoknak nincs állandó keresetük, anyagi értelemben ránk hárul a fogamzásgátlás költsége – ebbe érdemes bevonni a gyermeket is, hogy kialakuljon benne a felelősségtudat, mely a biztonságos nemi élethez feltétlenül szükséges. Amenniyben mi is hozzászoktatjuk magunkat, hogy rendszeresen látogassuk nőgyógyászunkat, a gyermek sem fog megrettenni a procedúrától. A sok évig tartó példamutatás nélülözhetetlen ahhoz, hogy a fiatalok felelősségérzetét növelni tudjuk.

Gyermekként: amennyiben nincsenek intim jellegű problémáid, az első nőgyógyászati vizsgálat 18 éves korban, vagy a nemi élet kezdetekor esedékes. Vizsgálat előtt érdemes megosztani az édesanyáddal, hogy nőgyógyászhoz készülsz, ugyanis egyrészt tud neked orvost ajánlani, másrészt meg kell kérdezned tőle, hogy a családban előfordultak-e bizonyos betegségek. A vizsgálattól nem kell tartani: ha szólsz az orvosnak, hogy ez az első alkalom, különösen vigyázni fog arra, hogy ne érjen semmiféle kellemetlen élmény, és bár valóban nem a legkellemesebb intim helyzetben feküdni egy orvos előtt, gondolj arra, hogy a vizsgálat csak 2-3 perc, és a te egészségedet szolgálja. Arra is gondolnod kell, hogy a te elégedettséged az első, ha túlságosan kellemetlenül érezted magad a nőgyógyásznál és úgy érzed nem tudod vele megbeszélni a dolgokat, érdemes körbekérdezni a családban, hogy kit tudnak ajánlani. Amennyiben fogamzásgátlás miatt mész orvoshoz, érdemes megfontolnod, hogy melyik módszer szimpatikus számodra: ha stabil partnerkapcsolatban élsz és nem okoz gondot hormonális eszköz használata, válaszhatsz a spirál, az injekció, a tabletta közül, vagy használhatsz hüvelygyűrűt, mely szintén rendkívül hatékony módszernek számít, ráadásul nem igényel napi bevételt, mint a tabletta, hatását pedig nem befolyásolja hányás és hasmenés. Vizsgálat előtt a nőgyógyász fel fog tenni néhány kérdést, melyekre érdemes előre felkészülni: feltétlenül írd fel a legutóbbi menstruációd első napjának az időpontját, írd össze a rendszeresen szedett gyógyszereidet, esetleges betegségeidet, valamint a közvetlen hozzátartozók betegségeit (migrén, szív- és érrendszeri panaszok, trombózis, véralvadási zavarok). A nemi életeddel kapcsolatban mindig legyél őszinte: ne feledd, az orvost köti a titoktartás, így bármit mondasz neki a rendelőben, az kettőtök közt marad. Amennyiben nincs semmi panaszod, elég évente megismételni a vizsgálatot, ekkor azonban feltétlenül kérj rákszűrést is. Fontos tudni, hogy a hormonális fogamzásgátló eszközöket az orvos írhatja fel, ehhez azonban javaslatot kell kérned a nőgyógyásztól. A vizsgálat után magad is rá fogsz jönni, hogy nincs miért aggódni: bár a nőgyógyászati vizsgálat valóban nem a nők kedvence, fájdalomról és megalázó helyzetről szó sincs – ha vizsgálat közben ellazulsz és mélyeket lélegzel, meglepve fogod tapasztalni, hogy milyen gyorsan túlestél rajta!

Az Ön egészségi állapotával vagy kezelésével kapcsolatban az elsődleges információforrás a kezelőorvosa kell, hogy legyen, ezért ha bármilyen kérdése merül fel, lépjen kapcsolatba kezelőorvosával! Mindig egyeztessen orvosával, mielőtt e tájékoztatóban található bármilyen javaslatot megvalósít.